Utolsó figyelmeztetés

Nem vigyázunk, vesztünkbe rohanunk,
A fellegekből a mélybe zuhanunk,
Saját magunknak köszönhetünk mindent,
Hogy nem tiszteltük e drága kincset.

Az utolsó figyelmeztetéseket kapjuk,
S mi csak a kegyelemdöféseket adjuk,
Nem veszünk tudomást, nem figyelünk,
S a csúcsról, majd a mélybe szédülünk.

Veszélyek vesznek körül minket,
Elpusztítanak, felőrölnek mindent,
Nem veszzük észre, miért történik mindez,
Majd csak akkor, mikor már késő lesz.

Végveszélyben vagyunk, mi csak virulunk,
Mi a kínt okozza, abba nem hagyunk,
Nem látjuk magunk előtt a jövő dolgait,
Süketek vagyunk, nem halljuk kínzó szavait.

Pusztulás vár minden egyes lényre,
Nem figyeltek a veszélyre,
Nem lesz maradása senkinek a világon,
De senkit nem érdekel, úgy látom.

Minket nézve nem fenyeget,
De ezernyi apró kis gyereket,
Kiket majd unokáink szülnek e világra,
Eltűnnek majd a végső homályba.

Féltem őket, hiszen saját vérünk,
Azok, kik e világi létük,
Hagyják itt, mert mi vétkeztünk,
Mi hibánk, tévedtünk.