Remények hullnak, könnyek ölelnek

Kinézek az ablakomon,

Odakint csönd dorombol.

Némaság suhan végig az utcán,

Senki sem jár ott már.

Régen minden olyan zajos volt,

S nem volt néma a Hold.

Remények nem öleltek folyton,

Míg könny csorog arcomon.

Néma, és végtelennek hat az éjszaka,

Némaságnak kegyetlen ostora.

Magányos a könnycsepp s a Hold,

Csillagok helyett most eső záporog.

Kinézek az ablakomon,

Kint a magány kóborol.

Belenézek szívembe, ott kőhegyek,

Remények hullnak, könnyek ölelnek.

(2007. április 29.)