Remények hullnak, könnyek ölelnek
Kinézek az ablakomon,
Odakint csönd dorombol.
Némaság suhan végig az utcán,
Senki sem jár ott már.
Régen minden olyan zajos volt,
S nem volt néma a Hold.
Remények nem öleltek folyton,
Míg könny csorog arcomon.
Néma, és végtelennek hat az éjszaka,
Némaságnak kegyetlen ostora.
Magányos a könnycsepp s a Hold,
Csillagok helyett most eső záporog.
Kinézek az ablakomon,
Kint a magány kóborol.
Belenézek szívembe, ott kőhegyek,
Remények hullnak, könnyek ölelnek.
(2007. április 29.)
|