Értetek!

Nincs visszaút a pokol tornácáról,
Nem menekülhetsz a kínzó haláltól,
Van pokol, mi lent van a mélyben,
S van, mi rajt van a földi kérgen.
Ebben élünk egy életen át,
Ez tükrözi létünk fájdalmát.

Nézd meg a várost, balkáni állapot,
Örökös hazugság, hatalmas fájdalom,
Nézz az emberre! Nézd az arcát!
Lásd rajta az élettel vívott harcát!
Nézz a szemébe! Nem ragyog!
Mikor láttad, őszintén mosolyog?

Nézd, hogy görnyed a gondok súlyától,
Összeroppan az élet ezernyi gondjától!
Megéri? Megéri, hogy itt szenvedünk
Az, hogy ezernyi gond közt élhetünk?
Pokoli állapotok e világban,
Nincs kiút közel, s távolban.

Nyisd ki szemed! Lásd a valóságot!
Hagyd magad mögött az álomvilágot!
Nézz mélyen az emberek szemébe,
Tekints bele lelkük tükrébe,
Nem látsz mást, csupa félelmet,
S egy érzés nélküli sötét, s gonosz létet!

Szürke az ő világok, monoton, s sötét,
Elveszik bennük, mint fényes szempár az éj ölén.
Pokol is ez a világ, annak is a legalja,
Ugorj bele, Fel a tornácra!
Nem tehetsz semmit, egyedül maradtál,
Szavadra nem hallgat ezernyi barbár.

Hová fajul az a földi pokol?
Megáll, vagy tán tovább romol?
Ki az, kire hallgatnak az emberek?
Új Krisztusok jöjjenek?
Születik e még Antikrisztus e földre,
Hogy milliónyi életet taposson a mélybe?

Lesz e Napóleon és Hitler után,
Olyan, ki a pokol tornácán,
Szemet huny a törvény fölött,
Egyezséget köt, halál, s pokol között,
Feláldoz majd ezernyi ártatlan létet,
Kik méltatlanok erre, s félnek.

Fog még vörös víz folyni a Dunán,
Ezernyi vérző ember sebe után,
Fognak még árván maradt gyerekek siratni,
Fogják még szüleiket utolsó útra kísérni!
Lesz még tömegsír a puszta közepén,
S lesz még egy Néró az világ tetején. 

Lesznek még pusztító fegyverek,
Mi ezernyi felnőtt, s gyerek,
Életét ontja ki egy pillanat alatt,
Pedig nemrég még vígan kacag.
Ez lesz a világból, ha így marad,
Az ember kergetőzik, s a vesztébe szalad!

Szürke világ menetelő serege,
Ellenállás nélkül, tőr előre,
Szürke sereg, szürke embereket gyilkol,
Hogy elvegyék őket, élettől való joguktól.
Szürke emberek feltett kézzel várják,
Egy lövéssel tarkójuk szétroncsolják.

Mi értelme van annak, hogy testvérünk,
Saját családi vörös vérünk,
Irtjuk ki a másik embert?
Pedig ő semmit nem tett!
A szürke sereg egyetlen parancsra,
Ugrik, mint ragadozó a vadra!

Szürke sereg vezetői, diadalmasan állnak,
A holtak kupacán, miközben az árvák sírnak,
Ahogy a büszke, s áruló vezér,
Tapos, emberek holtan vérző tömegén.
Áruló mind, kinek kezéhez vér tapad,
E jelző megpecsételi, örökre ez marad!

Kegyetlen vérengzés lett az egységből,
Kölcsönös utálat a tiszta szeretetből,
Elromlott a világ, megváltozott,
Rossz irányba mozgott!
Hiába akarsz bármit tenni, nem tudsz,
Jobb, ha szemed lehunyod, s elfutsz.

Hiába minden vesződség, feledésbe merülő idő,
Már szinte biztos mit hoz a sötét jövő.
Nincs már visszaút a pokol tornácáról,
Nem menekülhetsz a kegyetlen haláltól!
Minden tetteddel egy lépést teszel,
Jobb, ha barátkozol a pokoli léttel.

Már hiába minden, inkább tégy még szépet,
Rögzíts magadban még egy csodaszép képet,
Arról, hogy milyen volt e szép világ,
Legyen mit nézned, ha a Föld magából kivág!
Hiába bújsz el, s ha futsz,
Messzire úgy se jutsz!

Megtalál téged is a halál hívó szava,
Ha hallod, létednek nincs miért maradnia!
S ha már nem bírod a fájdalmakat,
Azokat a tetteket, mik szívedre hatnak,
Ha nem bírod nézni a szenvedést,
Jobb, ha felteszel egy kérdést!

Ne azt, miért történik ez a világgal!
Választ úgy se kapsz, se imával!
Jobbá tenni nem tudod, nincs visszaút,
Ez olyan, mint a feneketlen kút,
Egyre mélyebben süllyedsz el benne,
S egyre távolabb kerül a fényes eleje.

Fontos döntés elé állítod magad!
Saját kezeddel vess e véget sorsodnak?
Neked kell dönteni, más nem segíthet,
Mikor, s hogy hagyod el e földi étet!
Megvárod, míg a szürke sereg végez veled,
Vagy saját kezedbe veszed létedet?

Biztos, majd fájdalmat okozol másoknak!
Biztos lesznek, kik majd hiányolnak!
De ez a te sorsod és életed,
Döntsd el, s mond: Ég Veled!
Jobb lesz, ha nem látod, s nézed végig,
Ahogy a szürke sereg szeretteid sorba kivégzik!

Ne félj, biztos lesz, ki sírodra,
Virágot tesz, s könnyet hullajt fátyolra,
Hidd el, sírodon minden virág téged idéz,
Ég felé fordított fej, s összetett kéz,
Imádkozik érted, halkan, suttogva,
Hogy szürke sereg hada, meg ne hallja!

Példát mutattál minden embernek,
Mert amit más nem mert, te megtetted!
Feláldoztatd magad, ne legyen élvezet az öldöklés,
A halottak ezrein való dicső lépkedés!
Te lettél a hős és a vezér,
Kinek sírjára ezernyi ember borul és remél.

Te mutattad meg számukra a helyes nézetet,
Azt, hogy szürke sereg szablyáitól ne féljenek,
Te voltál, ki reményt adott a szép életre,
Ezt ezernyi ember neked köszönhette!
Te voltál, ki megmutatta, hogy a tiszta szeretet,
Mindent felejtet, s töröl minden szörnyű tettet.