Szabadság

Egy sötét cellában fekszem,
Rácsok vesznek körül,
Életem már itt vesztem,
Nincs kiút a rácsok mögül.

Itt fekszem már húsz éve,
Egyedül, magányosan,
Itt lennem nem kéne,
Emlékszem, de csak homályosan.

Mit, s miért tettem,
Azt nem tudom,
Ember életét elvettem,
De nincs rá indokom.

Egy sötét cellában fekszem,
Dohos szag árad,
Minden zugát ismerem,
S érzek egy vágyat.

A Szabadság az, mit érzek,
Eme érzés körülvesz,
De olyat nem kérek,
Mit nem teljesítesz.

Cellám oldalán, a kis ablakon,
Soha nem süt be a Nap,
Könny csorog az arcomon,
Mert napsugarat nem kap.

Húsz éve, ugyanazok a falak,
S ugyanazt az ételt kapom,
Ágyam mellet patkányhadak,
Ételem felét nekik adom.

Ötven éves vagyok,
És még húsz év van hátra,
Kegyelmet nem kapok,
De reménykedek, hátha…

Lassan beleörülök a magányba,
Soha nem lesz vége,
Nincsen helyem e világba,
Immáron húsz éve.

Megbántam mit tettem,
Hogy életet elvettem,
A büntetést megérdemlem,
De innen el kell mennem.

Mert hív a Szabadság,
De szökni nem lehet,
Az életem badarság,
Életemnek véget vetek.

A Szabadság oly fontos nekem,
Az, hogy újra szabad legyek,
Már nem számít életem,
Így bármeddig elmegyek.

Reggel jönnek az őrök,
És én ott lógok felakasztva,
Torkom még hörög,
Leszednek, de már halva.