Káosz

Hol a merészségem, az akaratom, a lelkem? Hova tűnt, és miért nem látom?

Annyira éreztem minden pillanatban, hogy kell nekem, s most csak itt fekszem. Nem tudom, mit tegyek. Nem tudom, hogy fog alakulni. És ez beletaszít a bizonytalanságba, amit nem akarok érezni. Elragad az élettől az, hogy nem tudok semmit a jövőről.

Ha sikerülni fog, nem fogom tudni, hogy amit érzek az tiszta, valós, vagy csak múló emberi vágy. Aztán itt a kudarc lehetősége is. Vajon mennyire fog megérinteni? Mennyire fog fájni?

A kiút és a tények között keringek.

Rabságot nem vállalok, életet akarok! De Vele? Nem tudom. Teljes a káosz.

Fáj. Éget. Perzsel a hiánya. Ha mellette ébredhetnék, és csak átölelne, talán mindent elfelejtenék ezekből a kétségekből. Érezném puha ujjait és finom száját. Lehet, hogy ott mindent pontosan éreznék. Tudnám. Akarnám. Nem félnék.

(2007. június 17.)