Fehér homály
Ülök a szobámban, odakint ködlepel.
Minden homályos, mindent a köd lep el.
Tejfehérben úszik a világ,
És bennem is fehérlik a táj.
Homály takarja, lepi a tiszta észt,
De lelkemet is, engem is ez emészt.
Csípős hideg és nagy messzeség…
Szívem, lelkem, eszem… nem érti még.
Fény talán egyszer rám talál,
Ahogy a köd is egyszer tovaszáll.
(2006. december 27.)
|