Mennék

Harcolunk, versengünk, sebeket ejtünk egymáson,

És segítünk, hogy még több sebet ránk ember vágjon.

Miért nem tudjuk feladni a boldogság reményét végre?

Mért nem felejtek, mielőtt sebeznél engem, sebeznélek Téged?

Úgy futnék messze el, mégis ölelő karodat képzelem el.

Úgy sétálnék messze el, ha lábam bírná a tempót szüntelen.

Mennék, és vissza se néznék a reménytelen földi porba,

Feladnám a boldogság reményét és élnék boldogan.

De szemem is csak a karokat látja meg,

Mik eleinte ölelnek, majd lelkem fojtják el.

Szívem dobbanását szüntetik, és temetnek,

Összetört testemre pedig földi port ejtenek.

S egy újabb harcban vérzek el, látom halálom,

Még a segítséget is megadom a gyilkossághoz.

Így ismét felejtem, hogy boldogság az életben létezhet.

Nem sebezlek, Te megölsz majd, s még karod sem ölel meg.

(2007. április 23.)