Öngyilkosság
Sétálok Pesten, Romokban a lelkem, Elgondolkodva sétálok, Közbe meg-megállok, Gondolataim kavalkádja, Egyre megy ki, az öngyilkosságra.
A Margithíd hídfőjénél sétálok,
S egy pillanatra megállok, Lenézek a sodró Dunára, Mint habzó óceánra, Látom, hogy magam levetem, Életem a habok közt vesztem.
Sétálok az út szélén, Egy villamos jön felém, Nézem, lámpája elvakít, A gondolatom szétszakít, Látom, magam elévetem, Életem kerekei közt vesztem.
Fent vagyok egy ház tetején, S állok a teteje szélén, Lenézek a nyüzsgő tömegre, Az összes gondot feledve, Látom, hogy magam levetem, Halálom a nyüzsgő tömeg közt lelem.
Egy hűvös szobában vagyok,
Egy kés ragadok, Kezeim az asztalra teszem, S csendesen felvágom erem, Látom, hogy összecsuklik testem, Életem magányosan vesztem.
Egy gyönyörű lány oldalán,
Sétálok a folyó partján, Szavai a szívembe gázoltak, Tettei a lelkeim hatoltak, Szívem megáll, elszáll lelkem, Életem szerelmem karjában vesztem.
Sétálok Pesten, Romokban a lelkem, Az öngyilkosságot elvetem, Mert így nem adom életem, Rendbe hozom, s mindent feledek, Halált öregen, majd ágyban lelek.
2003. |