A Mi Világunk
Látogatók
Indulás: 2005-02-23
     
Orth László
     
Érzelmek viharában
     
Értelmetlen elmélkedés
     
Suttogó szavak
     
Pillanat szülöttei
     
Bölcseletek?
     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     

Az erdőt kérvén

Vége van a nyárnak,
Hűvös szelek járnak,
A táj színpompában játszik,
A távolban egy léghajó látszik.
Barna, sárga, fekete.
Pont olyan, mint a táj színe.

A távoli homályban előbúj egy torony,
Én az erdőben barangolom,
Harang töri meg az erdő csendjét,
Egy felhő az ég kék fényét,
Sétálok egyedül, magamban,
Senki nincs közel, s távolban.

Egyedül vagyok és gondolkodom,
Kezemben a képed tartom,
Leülök egy kőre a vízpart mentén,
Az erdőtől egy választ kérvén,
Tölgyfa árnyékában meghúzom magam,
Szememből a könny lassan kifakad.

Nézem, hogy a Duna lassan folyik,
Hogy a mókus a fán játszik,
Nézem, hogy a barna levelek,
S a kis bárányfellegek,
Szállnak együtt a széllel,
S lassan leszáll a sötét éjjel.

Kúszik lefelé a fényes Nap,
De az erdő választ nem ad,
Hallgat az erdő, s a kopár táj,
Hallgatok én is, mert nagyon fáj,
Az ég kékből vörösre váltott,
A táj hangulata is megváltozott.

Csend lett újra hirtelen,
Lényemen eluralkodik a félelem,
Köd ereszkedik alá a tájon,
Érzem, kissé fázom,
Elindulok, lassan megyek,
De kiutat az erdőből nem lelek.

Keresztül, kasul járok ez erdőben,
Csak ő jár bódult eszemben,
Képed még mindig kezemben tartom,
A kiutat keresve fel nem adom,
Nehezen, de meglelem a kiutat,
De a kérdés nyitottan nem marad.

Hazafele az utcán, a sűrű ködben,
Az utcai lámpák halovány fényében,
Megállok, s kezem összeteszem,
Majd a képed széttépem,
Szememből a könny cseperegni kezd,
Lelkem romokban, de idővel mindent feled.

2003.

 

Boldog Névnapot!

     
Tóth Zsuzsanna
     
Kereslek
     
Új remények
     
Esztelen szív gondolatai
     
Merre tart az élet?
     
Élek megint, mert érzem...
     
Gondolatok
     
Szavazz!
Van még esély arra, hogy a művészet olyan elismert legyen, mint régen?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.