Nyílegyenesen a szívbe
Kísért a csókod folyamatosan,
Mióta itt hagyták magányomban.
Hónapok óta csak borzolja ajkamat,
Nem múlik, nem múlik a pillanat.
Üldöz, mintha én lennék a vad,
Kit vadásznak el kell ejtenie majd.
S csókod a nyíl, mely elkap,
Melynek gazdája a vadász, te vagy.
S ki tudja vadászol-e rám,
De foglyoddá tettél tavasszal már.
S nem engedsz, hiába a próbám,
Nem tudok menni, és a sebem csak fáj.
Oh, Fogolytartóm, Te drága,
Mély sebet ejtettél nem várva!
Oh, Üldözőm, Kínzom, Te drága,
Nagy heg lesz, ha begyógyul az árva
Oh, megmentőnek Nyiladat várja!
(2007. július 28.) |