Versek

A vers maga Én vagyok,
Sorai a végtagok,
Benne van szívem, lelkem,
S hogy leírtam, azzal jót tettem.

Legalábbis azt gondolom,
Hogy van rá indokom,
Hisz ezzel mondom el,
Azt, mire senki nem felel.

Leírom azt, mit látok,
De senkit nem bántok,
Csak kérdéseket szögezek,
Mikre választ keresek!

A választ gyakran meglelem,
S azt egy másik versben felfedem,
Ha nincs, tovább keresem,
Addig, míg meg nem lelem.

Nyitott szemmel járok,
S soha meg nem állok,
Gyorsan pörög életem,
S gyakran hitetlenkedem.

Papírra vetem gondolatom,
De azt sokszor eltitkolom,
Mert nem tartozik senki másra,
Csak rám, s a magányra.

Gyakran van, hogy leírom,
De nem azt, mit gondolom,
Csak így fejezem ki érzésem,
S azt a rengeteg kérdésem.

Van, mikor csak bambulok,
Úgy vagyok, mint a vándorok,
Elvesznek a táj csodájába,
Ahogy én, gondolatom hadába.

Ilyenkor pörögnek a rímek,
Előtörnek csodás, s furcsa képek,
Mintha kiszállnék magamból,
S mindegyszerre a világból.