Valós szürkeség

Emberek! Ti, kik e világban éltek!
Mit láttok, mikor egymásra néztek?
Nem kell mondani, hisz tudom a választ!
Nem láttok semmit, csak szürke árnyat.
Értitek? Ezek vagytok ti emberek!
Futószalagon gyártott, érzelem mentes lények.
Húsból és vérből vagytok, mint én,
De van köztünk egy különbség, a tény,
Bennem dúlnak az érzelmek, s kétségek.
Áh, azt se tudjátok, miről beszélek!
Fogalmatok sincs, mi a szeretet,
Hogy mi a bosszúság és a gyűlölet.
Nem éreztetek soha semmi érzelmet,
Ezek vagytok ti, lélek nélküli létek!
De mit ér az a drága élet,
Ha nincs semmi, mi minket éltet?
Nem értettetek meg semmit gondolom,
Csak én vagyok, ki ezt mondom!
De mindig lesz pár ember, ki érzelemmel,
S hatalmasan tágra nyílt szívvel,
Felétek fordul, kinyitja szemetek,
Hogy ne a képzeletbe, a valóságba nézzetek.
Szemeitek mindig lehunynátok,
Olyan ez, mint egy rossz átok,
Lassan én is lehunyom szememet,
Nem bírlak nézni titeket,
Visszatérek saját magányomba,
S reménykedek, nem volt hiába.
Hogy kinyitottam az emberek szemét,
Hogy megmutattam valódi értékét,
E csodás világnak,
Miket rejtenek a láthatatlan fátylak.
S reménykedek, hogy belátja,
Érzelmek nélküli az ő világa.