Sátánfajzat

Fehér ágyon hever tested,
Gyertyák lángja ég feletted.
Eljött a pillanat,
Több időd, nem maradt!
Eljött hozzád a gonosz maga,
Megtetszett a vér, s halál szaga.
Vörös és fekete szemed színe,
Mikor ég benne gonosz lelke.
Elszállnak, nem látni jót és szépet,
Csak szörnyet, sátánt, ronda férget.
Szinte elégsz a pokol tűzében,
Többé nem állhatsz a fényben.
Abban a védő, s óvó fényben,
Mi menedéket nyújt a veszélyben.
Vörös színben izzik szemed,
Lecsukni nem mered.
Csak állsz a semmi közepén,
Nézed, ahogy a keselyűk körözvén,
Megnyílik alattad a forró föld.
Csak zuhansz, s alul a sűrű köd.
Villámok csapnak ki a felhőből,
Közben vér csurog a füledből.
Ahogy egyre zuhansz a mélységbe,
Beleüvöltesz a sötétbe.
Hirtelen kiérsz, nagyot csobbansz,
Majd egy hatalmasat koppansz.
A fortyogó tó kemény aljába a fejed,
Nagyon-nagyon bevered.
Nem fáj, ez érdekes,
A levegő sem szükséges.
Fejedből ömlik forró véred,
Hogy van ez? – magadtól kérded.
Lassan kimászol a vízpartra,
Körülnézel, vess magadra!
Rosszabb, mint ahonnan jöttél,
A vízbe is majd megfőttél.
Lángok csapnak ki a semmiből,
Gyönyörű nők lépnek ki a füstből.
Bizarr az egész, de érdekes,
Férfi vagy, ez tényleges!
Élvezed, ahogy simogatnak és csókolnak,
De nem veszed észre, hogy belőled falatoznak.
Hallod, hogy a távolban röhögnek,
Kinyitod a szemed, s a nők rád néznek.
Megnyugtatnak “Hunyd le szemed!”
Most minden gondod feledd.
Hatalmas robbanások közepette,
Kövek, sziklák hullnak a földre.
Kinyitod, nem hiszel szemednek,
A nők hirtelen a semmivé lettek.
Férgek vannak testeden,
S a még melletted lévő pár emberen.
Nem tudod, mi történik veled.
Egész tested beleremeg,
Mikor a mélységből a föld fölé,
Egy szikla emelkedett a férgek közé.
Kik lassan gyűlnek, s mormognak,
És te nem vagy ura magadnak.
Fejed lassan felemeled,
Miközben férgek élősködnek benned.
Félhalottak állnak előtted,
Füst gomolyog fölötted.
A tó vize vérré változott,
Tested belülről mozgott.
Bőröd alatt húsod férgek falják,
Frissítőként véred szívják.
Ahogy egyre feljebb emeled fejed,
Megrémülsz, meglátod végzeted.
Hányinger kap el, rosszul leszel,
A földre, saját hányásodba fekszel.
Izzó szemedből könnyed csorog,
Közben a világ körbe-körbe forog.
A férgek és a félhalottak,
Feletted valamit mormognak,
Bekenik tested forró vérrel,
Jeleket rajzolnak rád egy pengével.
Hirtelen megérzed a fájdalmat,
De tested egy helyben maradt,
Kezed, s lábad karóhoz van kötve,
Furcsa kövek vannak körbe.
Tekinteted egy felhőre szegezed,
Levenni róla nem mered.
Tűz lobban a kövek vonalán,
S valaki áll a pokol tornácán.
Leugrik a sötét mélységbe,
Halálsikoly tőr ki belőle.
Még két kör van melletted,
Melyekben kötözött emberek hevernek.
Csuklyás alakok körülvesznek,
Minden tekintetet a felhőre szegeznek.
Olyan ijesztően veszik a levegőt,
Rémülve nézed a sötét felhőt.
Megjelennek rajta képek,
Szörnyek, ronda férgek,
Majd magadat látod még élve,
Ahogy embereket ölsz félve.
Ez a félelem hamar elmúlt,
Lelkedből másik éned előbújt.
Mi akkor érezte jól magát,
Ha vér, s halál szagát,
Érezte a friss levegőben,
A telihold erős fényében.
Határtalanul gyilkoltál, öltél,
Senkivel sem törődtél.
Lehetett háromgyerekes apuka,
Vagy éppen kisbabát váró anyuka,
Aki szembejött veled az utcán,
S furcsán nézett rád,
Másnapra már halott ember,
Rád nézni többet már nem mer.
Könyörtelenül kést ragadtál,
Egyre csak elöntött a vágy.
Haláluk előtt a szemükbe néztél,
Egy szívességet kértél:
Ne haragudjanak tettedre,
Ne mondjanak átkot a fejedre!
Tetteid a visszájára fordultak,
Már nem voltál ura magadnak,
Bujdostál és menekültél,
Mindenkitől nagyon féltél.
Úgy döntöttél, az utolsót,
Egyetlen lehetőséged volt,
Felvágod saját eredet,
Hogy könnyíts ezernyi életet.
A filmnek hirtelen végszakadt,
Újra a pokolban találod magad.
Foszladozó ruhákban emberek,
Tested mellé térdelnek,
Hörögve harapják húsod,
Zárt szájjal zúzzák zamatod.
Mit tested ad számukra.
Ránézel a rothadó arcokra,
Ismerős vonások tűnnek ki bennük,
Rajtuk van minden félelmük.
Megrémülsz, rájössz arra,
Mitől gyúlt szívük haragra.
Ők azok, kik késed élétől,
Meghaltak, s most a Mennyből,
A Pokol égető tüze közé,
Minden jó, s szép mögé,
Jöttek, csak azért,
Bosszút álljanak halálukért.
Rád ordítanak, “Állj egyenesen!”
Mint patak, csurog vér testeden.
Elhurcolnak egy arénába,
Körülnézel e rejtelmes világba.
Félhalottak rothadó testel,
Röhögnek együtt a férgekkel.
Tűz gyúlt az aréna közepén,
Csuklyás alakok a lelátó peremén.
Rád szegeződik ezernyi szempár,
Sebeid szétnyílnak, nagyon fáj!
A tömeg négy szót skandál,
“Küzd, utána meg halál!”
Középen csak áll végzeted,
A tűz világítja véres fejedet.
Bólint egyet a sötét alak,
Az aréna közepén elsírod magad.
Egy hatalmas kapu nyílt ki mögötted,
A tömeg őrjöng fölötted.
Kilép tíz rothadó ember,
Ember feletti, túlvilági erővel.
Egyre csak közelednek hozzád,
Tüzesen ég bennük a bosszúvágy,
Odaérnek, nem mersz mozdulni,
Szólni se, csak hallgatni.
Rávetik magukat testedre,
Csákánnyal ütnek fejedre,
Karodról letörik csuklódat,
Egyenként törik ki ujjadat,
Szemeid tűvel szúrják,
Közben forró véred szívják,
Combodon a bőröd felszakítják,
Húsod jóízűen falatozzák.
Szemükben, agyukban csak a bosszú,
S ez a pár pillanat, oly hosszú.
Üvöltesz, ahogy tested egyre kevesebb,
S a Pokol egyre melegebb.
Már csal egy lábad, karod nincs,
Szemed kifolyt, füled sincs.
Ekkor elindult egy kézmozdulat,
A szenvedés és fájdalom végeszakadt.
Eltűntek a rothadó emberek,
Saját véredben hempereg,
Már szinte nem emberi tested.
A tömeg elhallgat, csend lett feletted.
Most jön az utolsó felvonás,
Még nem ért véget a megpróbáltatás.
Megnyílik alattad újra a föld,
Hatalmas lángok csapnak föl,
Az árokba, s tűzbe beesik tested,
Egy utolsó gondolat van benned:
Bocsássanak meg neked,
Elnyerted méltó büntetésed!
Elszenesedik maradék tested egésze,
Halálsikoly tőr ki belőle.
Ágyon már csak tested hever,
Mint egy üres meder,
Hiányzik belőle az érzelem,
Lelked, minden mi lételem.
A gyertyák is elégtek már,
Szíve senkinek sem fáj.
Nem vagy közöttük többet,
Nem kell félniük tőled!
A pokolba is túl rossz voltál,
Így ott sem maradhattál,
Kiűzték lelked a sötétségbe,
Hogy senkit ne sodorj veszélybe,
Így a pokol alatt, a végtelenbe,
Száműztek téged, időtlen időre.

2003.