Fagyott szív
Elég ahhoz egy-két szó,
Mi oly hideg, mint a hó,
S szíved jéggé dermed hirtelen.
A világ miért ilyen kegyetlen?
Gondolataid szana-szét szállnak,
Egymásra nem találnak.
Elveszetnek érzed magad,
Fagyott szívből véred fakad.
Véred csurog testeden,
Emlékeid elhagynak,
A világ oly esztelen,
Érzéseid egyedül maradnak.
Vérben izzik szemed,
Sírnod kéne, hogy fájdalmad,
Csillapítsd, de nem mered,
Kikiáltani a világnak.
Szemed lehunyni nem tudod,
Érzéseid, mint bukott
Emberé, kinek világa színtelen,
S szürkét lát mindenben.
Lehet így élni egyáltalán?
Érzések nélkül, bambán?
Úgy érzed, megaláztak,
Földbe tiportak, rúgtak-vágtak.
Magadra hagytak,
Gondjaid vállad nyomják,
Csak ők maradtak,
Megoldásuk várják.
Összeroskad térded a gondok fölött,
Letérdelsz a vörös tócsába,
Ahogy jeges szívből, véred csöpög,
Beleordítasz a nagyvilágba.
Ott állsz, nézel az égbe,
A végtelen sötétséget lesve.
Nem bírod, elsírod magad,
Forró könnyed olvasztja havat.
Melegíti egész tested,
De szíved jégfogságba szenved,
Meghalt benne minden érzelmed,
S e nélkül, nincs miért létezned.
2003. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
