Éjszakákon át

Éjszakákon át, néztem a csillagokat,

Ahogy az égen fényesen ragyognak,

Tűnődtem, s egy arcot láttam bennük,

Fényes út nyílt arra, s rohant feléjük.

Felléptem rá, fehér fátyol vitt az égbe,

Egyenesen bele, a vakító fényességbe.

Repültem, szárnyaltam, s nem néztem,

Miért repülök, a fénylő fehérségben.

Érzem, húznak magukhoz a csillagok,

Engedem, menekülni már nem akarok,

Elbűvöl, magával ragad, olyan szép,

Gyönyörű a csillagokban az a kép.

Arcod rajzolódik ki a fényben,

Nap vagy Te a sötétségben,

Gyönyörű szemeid csak ragyognak,

Ajkaid, rám mosolyognak.

Kilépsz a fényből, ott állsz előttem,

Szemeid égnek, a vagy tűzében,

Odalépsz hozzám, megfogod kezem,

Érintésed olyan, mint lágy selyem.

Rám nézel, rabul ejted szívemet,

Elvarázsoltad egész lényemet.

Nem akarom, hogy elengedj,

Azt szeretném, szeretgess.

Érzem, ahogy forrón ég testünk,

Csillagok ölén, csendesen fekszünk,

Lehunyom szemem, pillanat,

S ajkad, ajkamhoz ragad.

Hosszasan, s forrón csókollak,

Édes nektárt adsz ajkamnak,

Boldog lett lelkem, mert itt vagy velem,

Csókolsz, s fogod két kezem.

Álom csupán, de úgy szeretném,

Hogy kezed valóságban hozzám ér,

Ajkaid forrósága megéget,

Érezni szeretnélek Téged.

2005.