Szertelen lelkem
Szobámban ülve apró kép támad fel,
Szivárványként élek és viszem életem,
Szép sellőként lovaglok hullámon,
Szoborként rossznak, konoknak ellenállok.
Szorongva állok néha emberrel szemben,
Szorzok, osztok, gondolkodok egyben.
Szokatlan vágy, mi ragad, nem enged,
Szertelen és esztelen, bolond a lelkem.
Szezám tárul, majd befut a hajó,
Szökés, menekülés nem megoldható,
Mert szertelen a lelkem, az álmodó.
Szomorkodok, vidulok, és vágyam tervezi,
Szeretek, szeretnek, és boldogan veszi,
Hogy szertelen a lelkem, s létem esztelenül vezeti.
(2007. február 3.)
|