Reggel mindig boldogan kelek. Aztán eszembe jut, hogy ez a nap is csak olyan lesz, mint az össze többi. Hétköznapi. Átlagos. Kicsit elszomorít a tény, hogy semmi új nem fog történni.

De ezt honnan is tudhatnám ilyen pontosan?

S akkor kigyúl bennem a remény, és életben tart egész nap. Tényleg hinni kezdek a mai nap csodájában. Biztosra veszem, hogy fog történni valami új, gyönyörködtető vagy boldog. Valami szerelmetes. Valami szép. Valami mosoly.

Mire hazaérek, már csak egy hajszálnyi marad röpke gondolat formájában, hogy majd beszélgetek azzal, aki napközben eszembe jutott húszpercenként. De nem.

Estére végképp eltűnik. Elfogyasztottam az aznapi reményadagom, hogy életben maradjak e kietlen sivatagban, hol csak hullakezek kapkodnak utánam.

Várok egy darabig, aztán befekszem az ágyba.

Írok. Leteszem a tollat. Lekapcsolom a lámpát.

Holnap új nap új reménnyel. Jó éjszakát!

(2007. május 5.)