Felveszed a miniszoknyád, hozzá a tűsarkúd és a topod. Tükörbe nézel. – Hú, de jól áll! Na most tuti dögös vagyok… Irány hódítani!

Kilépsz a kapun, sétálsz a belvárosban, és rohadtul élvezed, ahogy megfordul utánad a nagyérdemű erősebbik nem. A gyengébb is, de mit tehetnél? Ha jól nézel ki így, meg még a nyolc kiló alapozó is jól áll, had irigykedjenek…

(Meg se fordul a fejedben, hogy megnéznek, elcsodálkoznak, majd jót kuncognak a hátad mögött. Még a férfi is. Amelyik az imént végig mért.)

Totál felbuzdultan hazaérve, elkenődött fejjel nézel a tükörbe. – Ez ki? Tényleg én? Ez már nem is dögös… Hol rontottam el?

A plusz info nem kell. Tanulni minek? Hulla felesleg. Akárcsak megszólalni normálisan. Majd összeszedsz valami faszit, akit nem érdekel mit tudsz, ha nem az ágyról van szó. Ja, és feltétel, hogy minimum gazdag legyen. Majd elragadod a tökén keresztül.

Ennek érdekében holnap majd a másik szoknyát veszed fel. Azt a rövidebbet. A kihívóbb toppal. És persze kétszer annyit kensz magadra a festékből és a förtelmes műparfümből.

Elég ha csak „jól” nézel ki, akkor már különb vagy nőtársaidnál. "Különb" mivoltodtól pedig ahhoz a réteghez tartozol, mit úgy hívnak, NÁNK. Nem Átlagos Nők Klubja.

Szerinted.

(2007. június 2.)