Miért?

Tavasz lett. Kibújtak a virágok, a sziget is megtelt napozókkal, gyerekekkel, biciklikkel. Ott voltunk és pihenésképp néztük az embereket két csók között. Minden perc gyorsan rohant el karjaid ölelésében, lágyan simogató ujjaid gyűrűjében. Oh, örökkévalóság hitető ábrándja szállt el fejem felett, és táplálta belém óhaját, mi még most sem hagyott el.

Kérdéseket szült, mire nincs felelet.

Sok volt, túl sok volt a jó. S ezt te is érezhetted, mert azóta itt hagytál magányomban, egyedül.

Röpke pillangóképként jelennek meg képzetem szüleményei, hogy majd keresel, s belátod, csak félsz.

Miért volt oly jó veled, ha többet belőled nem kaphatok?

Hol maradsz már? Miért nem közelítesz felém lényeddel?

Mért éreztem, hogy érzed, mit én is érzek?

Már nem lesz több a rég megálmodott csóknál?

Nem értem, mi miért történik…

Csak azt tudom, hogy hiányzol.

(2007. április 24.)