A híd

Két ember, mint határ, távol, s mégis közel,
Hol eltaszít, hol, mint anya gyermekét, féltve ölel,
Hol egymást védik önzetlenül, hol eltaszítja a másikat,
Oly szép e gondolat, de csak hiú ábrán, áhítat?

Hol van a híd, mi egységet teremt határok oldalán,
Hol van az, ki meglátja értelmét a hazugság szaván?
Ki lesz az, ki megérti, szükség van a másik emberre,
Hogy ne vesszünk el, a végzetes, sodró örvénybe?

Kell egy híd! Építsük közösen, legyünk társak,
Hadd teljesüljenek ezer éves, hőn áhított vágyak!
Teremtsünk szárnyakat, vigyük el híreink a más világnak,
Híd épül két határ közt, hogy teljesüljenek a vágyak!

Halk kopácsolás, zúg a messzi határ két oldalán,
Merész gondolat, az álmok vad világán,
Teljesül az, ami évek óta, oly szép álom,
Híd épüljön, két vágyakozó, érző határon?

Lassan, minden akadály leomlik, s nincs sok hátra,
Fényes nap virrad, két kivirágzó határra,
Örömünnep, míg eltelt e perc, míg a híd épült,
Egy perc csupán, s két szív, mint ég, kiderült.

Egy mosoly, egy ölelés, s tudják, nem volt hiába,
Híd épült két határ közt, egy ismeretlen világba,
Most kéz kézben járják be az új utat,
S jövőjük innen Egy, s ugyan arra mutat.

                                                                                                                                  2007.