Reménytelen érzés

A világ tele van veszéllyel,

Szobámban nincs helye reménynek.

Szekrényem tele ruhával, mit sosem viselek,

Annyi ember van, kit ismerek,

S mégis Te vagy csak, ki megérinti szívemet.

Mit számít a veszély nekem,

Szobámban ülve is csak reménykedem.

Lesem ruháim hadát, - mi tetszhet,

S nem érdekelnek az embertömegek,

Csak Téged leslek, kutatlak, kereslek.

Dacolok veszéllyel nap, mint nap,

Szobám légkörében reményem megmarad.

Ruháim is megváltoznak lassan,

A tömeg is továbbhalad majdan,

Csak szívverésem Érted nem lankad.

(2007. március 6.)