Reménytelen érzés
A világ tele van veszéllyel,
Szobámban nincs helye reménynek.
Szekrényem tele ruhával, mit sosem viselek,
Annyi ember van, kit ismerek,
S mégis Te vagy csak, ki megérinti szívemet.
Mit számít a veszély nekem,
Szobámban ülve is csak reménykedem.
Lesem ruháim hadát, - mi tetszhet,
S nem érdekelnek az embertömegek,
Csak Téged leslek, kutatlak, kereslek.
Dacolok veszéllyel nap, mint nap,
Szobám légkörében reményem megmarad.
Ruháim is megváltoznak lassan,
A tömeg is továbbhalad majdan,
Csak szívverésem Érted nem lankad.
(2007. március 6.)
|