Boldogtalan Hold

Nézed a földet árva szemeddel,

A csillagok közt éled életed.

S magányosan, egyedül vándorolsz,

Az emberek felett mindig bolyongsz.

Sápadt foltjaidat nézve néha,

Sárgává válva csak arra utal,

Hogy az emberi kapcsolatokat

Irigyled szomorú magányodban.

De nézd az embert, sohasem boldog!

Nézzed! És látod, hogyan kóborol.

Keres valamit, és nem tudja, mit,

Téged néz és Te helyedbe vágyik.

Hogy lásson mindent a Te szemeddel,

Hogy érezze azt, mit Te is érzel.

Nem tudja, mily szomorú egyedül,

Érezni, körüled minden kihűl.

Ha tudná, máshogy érezne,

És boldog a földön lenne.

(2006. december 15.)